Tarnabodi Bolt és Közösségi Kávézó

Côte de Zűr közösségi kávézó indulása. Idén a korábban átvett boltot egészítettük ki egy közösségi, internet kávézóval, ahol nem kötelező a fogyasztás, ingyen lehet használni a számítógépeket, könyvet olvasni, társasozni, zenét hallgatni. A közösségi tér ebben az évben számtalan rendszeres, tervezett programnak adott helyet, de gyakran vannak spontán szerveződő események, filmnézés, beszélgetés, társasozás vagy koktélparti.

Ha valaki azt kérdezné, hogy mit szeretnénk még jobban Tarnabodon, akkor ez lenne a válaszunk: olyat szeretnénk mint a Menningarhúsið Berg Dalvíkban. A név izlandiul azt jelenti: szikla kultúrház, és 2007- ben a Sparisjóðs Svarfdæla (helyi takarékpénztár) közgyűlése és a város tanácsa döntöttek, hogy az épület és a tevékenységek irányítására magánszemélyek és cégek nyílt részvételével nonprofit szervezetet hoznak létre. Menningarfélagin Berg alapító gyűlése 2009. július 1-jén került megrendezésre. Ebben az épületben található a Bókasafn Dalvíkurbyggðar, Dalvík városi könyvtára. Dalvík az Eyjafjörður fjord nyugati partján található, Tarnabodnál alig nagyobb, 1400 fős halászfalu, közel az északi sarkkörhöz. Ez azt jelenti, hogy télen van olyan nap, amikor alig látszik a nap, nyáron meg este 11-kor is süt a nap, ha nem felhős az ég. Nyáron, ha jó idő van olyan mint most nálunk, ha nincs jó idő, azt ne akarjuk elképzelni. Tehát simán a világ vége lehetne, de nem az. A település tele van élettel és a Berg Menningarhús, na az egy csoda. Igazi közösségi tér, könyvtár, kávézó, múzeum, turista információs központ, rendezvény és koncert terem. Itt minden hónapban van TV mentes nap, amikor este tízig vannak nyitva. Ottjártunkkor lehetett kapni olcsó napi menüt, ami miatt bejártak a helyi munkások és halászok is. Mindenesetre, ha halásznak állnál ezen a tájon, tudd, hogy hajó személyzete legfeljebb 3 hónapra kölcsönözhet könyvdobozokat.

A közösségi tér 2020 elején derült ki, hogy a településen működő egyetlen komoly élelmiszerboltot üzemeltető társaság be kívánja szüntetni a tevékenységét. Ez azt jelentette volna, hogy Tarnabod teljesen ellátatlanul marad. Félő volt, hogy egy hasonlóan más településhez a környékbeli uzsorások egyike átveszi a boltot, az árut hitelre adja, a tartozásra pedig uzsorakamatot szedne. Vagy üresen marad az épület, és a tarnabodi elhagyott épületekhez hasonlóan mára már romos lenne. A boltot felújítottuk és kiegészítettük egy közösségi térrel, amely ingyenes wifi-t és internet-hozzáférést biztosít, lehetőséget adva egy tea vagy kávé kényelmes elfogyasztására. A közösségi teret az utcafront felé alakítottuk ki. Így lehetőség volt a bolti eladótér és a közösségi tér összenyitására. Ez lehetővé teszi a bolti termékek árusítását az esti nyitvatartási idő alatt, amire a lakossági igények is utaltak. Sokan érkeznek haza a munkából a négy órás buszjárattal. A bolt önkiszolgáló része 4 órakor bezár, de a közösségi ponton keresztül bármilyen terméket lehet kérni a boltból. A közösségi térben a tartózkodás nincs a fogyasztáshoz kötve. Bárki használhatja az ott elhelyezett berendezéseket. Igyekszünk olyan helyet biztosítani, ahol az itt élők mások társaságában lehetnek, és hozzáférhetnek az újságokhoz, valamint a legfrissebb hírekhez. A helyieket főleg a gyerekek kedvelték meg, akik esténként társasjátékoznak, zenét hallgatnak vagy mesét olvasnak. A közösségi tér a bolt mellett része a Tarnabodi „helyiérték” iskola programnak is. A helyiérték iskola egy Tarnabodon elindított oktatási forma, amely a helyi környezet és közösség fontosságát hangsúlyozza. Célja, hogy az oktatás az elméleti ismeretek mellett segítsen a diákoknak jobban megérteni és beilleszkedni saját környezetükbe. A helyiérték iskola a helyi kultúrára, gazdaságra és társadalomra épül. Az oktatás során a tarnabodi Máltai iskola szoros kapcsolatot tart a helyi közösséggel és vállalkozásokkal. A módszer lehetőséget ad arra, hogy a diákok jobban megismerjék és megbecsüljék a helyi környezetüket, és képesek legyenek aktívan részt venni a közösségi életben. A közösségi térben elhelyezett kávéfőző lehetőséget ad az érdeklődő gyerekeknek arra, hogy kávét készítsenek, értékesítsenek és felszolgálással kapcsolatos teendőket gyakoroljanak. Azt gondoljuk, hogy a kávézónk jelenleg a településen működő leghatékonyabb drogmegelőző program.

Dátum: 2023. február. 16.