Tarnabodi Bolt és Közösségi Kávézó

2020 elején derült ki, hogy a településen működő egyetlen komoly élelmiszerboltot működtető társaság be kívánja szüntetni a tevékenységét. Ez tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy ebben az esetben Tarnabod teljesen ellátatlanul marad. A helyiek megkerestek bennünket ezzel a problémával. Idén a korábban átvett boltot egészítettük ki egy közösségi, internet kávézóval, ahol nem kötelező a fogyasztás, ingyen lehet használni a számítógépeket, könyvet olvasni, társasozni, zenét hallgatni. A közösségi tér ebben az évben számtalan rendszeres, tervezett programnak adott helyet, de gyakran vannak spontán szerveződő események, filmnézés, beszélgetés, társasozás vagy koktélparti.

A boltot felújítottuk és kiegészítettük egy közösségi térrel, amely ingyenes wifi-t és internet-hozzáférést biztosít, lehetőséget adva egy tea vagy kávé kényelmes elfogyasztására. A közösségi teret az utcafront felé alakítottuk ki. Így lehetőség volt a bolti eladótér és a közösségi tér összenyitására. Ez lehetővé teszi a bolti termékek árusítását az esti nyitvatartási idő alatt, amire a lakossági igények is utaltak. Sokan érkeznek haza a munkából a négy órás buszjárattal. A bolt önkiszolgáló része 4 órakor bezár, de a közösségi ponton keresztül bármilyen terméket lehet kérni a boltból. A közösségi térben a tartózkodás nincs a fogyasztáshoz kötve. Bárki használhatja az ott elhelyezett berendezéseket. Igyekszünk olyan helyet biztosítani, ahol az itt élők mások társaságában lehetnek, és hozzáférhetnek az újságokhoz, valamint a legfrissebb hírekhez. A helyieket főleg a gyerekek kedvelték meg, akik esténként társasjátékoznak, zenét hallgatnak vagy mesét olvasnak. A közösségi tér a bolt mellett része a Tarnabodi „helyiérték” iskola programnak is. A helyiérték iskola egy Tarnabodon elindított oktatási forma, amely a helyi környezet és közösség fontosságát hangsúlyozza. Célja, hogy az oktatás az elméleti ismeretek mellett segítsen a diákoknak jobban megérteni és beilleszkedni saját környezetükbe. A helyiérték iskola a helyi kultúrára, gazdaságra és társadalomra épül. Az oktatás során a tarnabodi Máltai iskola szoros kapcsolatot tart a helyi közösséggel és vállalkozásokkal. A módszer lehetőséget ad arra, hogy a diákok jobban megismerjék és megbecsüljék a helyi környezetüket, és képesek legyenek aktívan részt venni a közösségi életben. A közösségi térben elhelyezett kávéfőző lehetőséget ad az érdeklődő gyerekeknek arra, hogy kávét készítsenek, értékesítsenek és felszolgálással kapcsolatos teendőket gyakoroljanak. Azt gondoljuk, hogy a kávézónk jelenleg a településen működő leghatékonyabb drogmegelőző program.

Dátum: 2021. február. 16.